Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is hálaadó istentiszteleti alkalmat tartottunk szeptember 27-én. Vendégünk volt Gáncs Péter nyugalmazott püspök, aki igehirdetőként szolgált mind az általános iskola, mind a gimnázium alkalmán.

Hálaadó istentisztelet a Sztehloban

A szeptember és október fordulóján tartott iskolai istentiszteleteink két hagyomány találkozásából születtek. Egyrészt régi tradíció sok evangélikus gyülekezetben az aratásért való hálaadás, amikor a templomi oltárokon is zöldségekkel, gyümölcsökkel megrakott kosarak emlékeztetnek Isten gondviselésére és a földművelő munka megáldására. Másrészt a „teremtés hete” rendezvény gondolatához csatlakozva ilyenkor kiemelten figyelünk a teremtésben kapott isteni áldásra és feladatra: a teremtett világ gondozására és védelmére. Ezért alkalmainkat a zárt térből kilépve szép természeti környezetben tartjuk.

A Kossuth tér fái alatt – a „legszebb katedrálisban” összegyűlve állítottuk fel az oltárt, amit most is „feldíszítettünk” a magunkkal hozott terményekkel: zöldségekkel, gyümölcsökkel.

         

Gáncs Péter püspök úr prédikációja egyrészt a heti ige alapján hívott közös hálaadásra: „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103). Másrészt a nap igéit szívünkre helyezve az Istennek való hálaadás mellett az egymás iránt viselendő felelősségünkre hívta fel a figyelmet. „Az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából” – mondja a Prédikátor (Préd 3,13). Fontos tehát, hogy köszönetet mondjunk Istennek, akitől életünket és javainkat kapjuk, mert Isten nem egy étel- vagy italautomata, hanem élő személy. Jézus pedig így tanít imádkozni: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” (Mt 6,11) Ezzel a többesszámban megfogalmazott imádsággal pedig közösségbe von minket egymással. Néhányunkra többet bíz, mint amennyire szükségünk van, hogy észrevegyük azokat, akiknek kevesebb jutott, és továbbadjuk azt, ami talán éppen ezért van nálunk.

Ezt a gondolatot megpecsételve az istentiszteletet követően idén is felajánlottuk a diákok által az oltárhoz hozott terményeket olyanoknak, akik a leginkább rászorulókon segítenek ezzel.

Zöldséges és gyümölcsös ládákkal telerakott csomagtartóval érkeztünk meg a Tiszta Forrás Alapítvány hajléktalanszolgálatához, ahol nagy örömmel fogadták felajánlásunkat.