Iskolánk környezeti nevelése mögött álló motivációk, gondolatok

A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban 520 diák nevelkedik, tanul. Az intézmény pedagógiai programjában a gyermekek és tanulók hitéleti, erkölcsi nevelése mellett kiemelt szerepet kap a környezettudatos gondolkodás kialakítása, a teremtésvédelem eszméjének megismertetése és azok gyakorlása a mindennapokban. Célunk, hogy elfogadtassuk tanítványainkkal az ember felelősségét a környezetvédelem, az élethez való erkölcsi hozzáállás és az önkorlátozás vonatkozásában. Szeretnénk azt, ha tanítványaink belátnák, hogy az egyszerűség, a szerénység, a lemondás és az önzetlenség sokat segít a környezeti gondok enyhítésében, valamint azt is, ha magukévá tennék a gondolatot: „megtehetném, de nem teszem.”
Büszkén mondhatjuk, hogy környezettudatos tevékenységünk elismeréseként 2013-ban elnyertük az ENSI nemzetközi környezeti nevelési hálózat ökoiskolai programjának magyarországi megvalósulásaként működő Ökoiskolai Hálózat “Örökös Ökoiskola” címét.
Az Örökös Ökoiskola Cím azon iskolák munkájának legmagasabb szintű állami elismerése, melyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedően magas színvonalon és tartósan képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit.
Dokumentumaink részletesen és következetesen tartalmazzák a környezeti nevelés legfontosabb értéktartalmait, amelyek a fenntartható fejlődéssel, a jövő nemzedékek életminőséghez fűződő jogaival, a bioszféra iránti felelősségünkkel kapcsolatosak. Ezek a törekvések erkölcsi-etikai irányultságúak, amelyet világnézetileg elkötelezett intézményünkben az átlagosnál is hangsúlyosabb jelentőséget kapnak.

Mindennapjaink

Ökoiskolai tevékenységünk fő elemei – a jeles napok, öko- és egészségnapok, ökotakarítás, szelektív hulladékgyűjtés – mellett a gimnáziumi tagintézményben egy fűszerkertet is működtetünk.

A Bora Katalin fűszerkert

A fűszerkert kialakítására 2013-ban került sor, amikor Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a TÉR-KÖZ pályázati rendszeren keresztül támogatást nyújtott a kerületi önkormányzatnak a gimnázium épülete előtti Kossuth tér megújítására.
A kert nevét Bora Katalinról, Luther Márton feleségéről kapta, aki gyermekkorát kolostorban töltve tanulta meg az idősebb nővérektől a gyógynövények ápolását és használatát. Egész életét végigkísérte a földművelés és kertészkedés.
A kertet tanítványaink művelik biológia ás életvitel órákon, és lehetőség van iskolai közösségi szolgálat teljesítésére is a kertben. A fűszerkert munkaterületén 14 egységnyi beültetett parcellát alakítottunk ki. Az egységek területe változó: 3-11 m2 közötti. A kertben található gyógy- és fűszernövények listája: borsikafű, levendula, citromfű, zsálya, szurokfű és tárkony. A gyomlálás, kapálás, metszés és a termények betakarítása után megkezdődik a feldolgozás, melynek során fűszerolajok, és ecetek, szárított fűszerek készülnek. Az elkészült termékek dizájnelemeit a művészettagozatos diákok tervezik és valósítják meg.
Füzet a fűszerkert projektről