Felvételi előkészítőnk minden csoportja betelt,

sajnos több jelentkezőt nem tudunk fogadni.

Megértésüket köszönjük!

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ
Tisztelt Szülők! Kedves Nyolcadikosok!
A 2024/25-ös tanévben a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium ismét előkészítőt tart felvételiző nyolcadikosok számára.
Az előkészítő célja, hogy a diákok rendszerezett összefoglalás és gyakorlás segítségével sikeresen tudják teljesíteni a 2025. januárjában lévő írásbeli felvételit.
A foglalkozásokat heti rendszerességgel, mindkét tárgyból (magyar nyelv és matematika) 60 perces órakerettel tartjuk 15 héten keresztül.
Az idei tanévben két nap közül választhatnak a tanulók: kedd, illetve szerda. A tehetséggondozó vizuális kultúra kurzusunk keddenként lesz, így akik mindkét kurzusunkon részt kívánnak venni, kérjük, a szerdai napra jelentkezzenek! Erre a beiratkozás napján lesz lehetőség.
A beiratkozás szeptember 2-án 13 és 18 óra között, kizárólag készpénzes fizetéssel lehetséges, mellyel a jelentkezés érvényessé válik. Az első foglalkozás, illetve a foglalkozások pontos menetét akkor tudjuk átadni.
Önköltség: 30.000 Ft, mely magában foglalja mindkét tantárgy 15-15 alkalmát, a jegyzeteket, segédanyagokat és a fénymásolatok díját.
Érdeklődni az alábbi email címen lehetséges: remenyijudit.sztehlo@gmail.com
Szeretettel várunk miden érdeklődő nyolcadikost!
Erős vár a mi Istenünk!
Budapest, 2024. július 18.
Reményi Judit
szervező tanár