Tisztelt Szülők!

Előkészítős csoportjaink beteltek, beiratkozásra már nincs lehetőség!

Megértésüket köszönjük!

 

Tisztelt Szülők! Kedves Nyolcadikosok!

A 2022/23-as tanévben a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium ismét előkészítőt tart felvételiző nyolcadikosok számára.

Az előkészítő célja, hogy a diákok rendszerezett összefoglalás és gyakorlás segítségével sikeresen tudják teljesíteni a 2023 januárjában lévő írásbeli felvételit.

A foglalkozásokat heti rendszerességgel, mindkét tárgyból (magyar és matematika) 60 perces órakerettel tartjuk 15 héten keresztül. Az idei tanévben két nap közül választhatnak a tanulók: kedd, illetve szerda. Mindkét nap 2-2 csoportban – csoportonként 36 fővel – tanulhatnak a diákok.

A tehetséggondozó vizuális kultúra kurzusunk szerdánként lesz, így akik mindkét kurzusunkon részt kívánnak venni, kérjük, magyar-matematikára a keddi napra jelentkezzenek! Erre a beiratkozás napján lesz lehetőség.

A beiratkozás augusztus 31-én 9 és 14 óra között, kizárólag készpénzes fizetéssel lehetséges, mellyel a jelentkezés érvényessé válik. Az első foglalkozás, illetve a foglalkozások pontos menetét akkor tudjuk átadni.

Önköltség (magyar-matematika): 28.000 Ft, mely magában foglalja mindkét tantárgy (magyar, matematika) 15-15 alkalmát, a jegyzeteket, segédanyagokat és a fénymásolatok díját.

Időpontok az alábbi linken találhatók: Magyar-matematika_előkészítő_2023_2024

 

Önköltség (rajz): 30. 000 Ft., mely tartalmazza az órák 15 alkalmát, egy alap rajzeszköz csomagot, és más segédanyagokat.

Időpontok az alábbi linken találhatók:  Rajz_előkészítő_2023_2024

Szeretettel várunk minden érdeklődő nyolcadikost!

Erős vár a mi Istenünk!

Budapest, 2022. július 12.

Reményi Judit

szervező tanár